Párizs ötödik kerületében, a Latin negyed szívében, pár lépésre a Jardin des Plantes kerttől található Franciaország legrégebbi iszlám központja. Az épületegyüttes a 7500 négyzetméteres mecsetből áll a 26 méter magas minaretjével, a kedvenc teázómmal, étteremmel, a nélkülözhetetlen hammammal, és a 3500 négyzetméteres csodás kertjévél. Azzal a csendes oázissal, ahol akár egy félórás ottlét felér egy kultúrális utazással és egy pihentető elmélyüléssel.

A mecset 1926-ban épült az első világháborúban a francia hadseregben szolgált és elesett muszlim katánák emlékére. A mór stílusú épületegyüttes a marokkói Fez mecset alapján épült, a belső terek dekorálását, a mozaikokat, kalligráfiákat, a libanoni cédrusfából készült faragott ajtókat és famennyezeteket, a szökőkutakat a történet szerint Marokkó 450 legnevesebb kézműves mestere végezte el. A mecset és intézményei látogathatóak, kivéve a imatermet, ahova kivülálló nem léphet be. A mindössze 3 euróba kerülő belépőért cserébe egészen messzire repülünk Párizsból, pillanatok alatt a muszlim és keleti építészet, művészet, kertművészet varázslatos világába kerülünk.

 

Utunk a lenyűgöző mozaikfallal borított oszlopos nagy hallba vezet először, melynek másik oldalán nyílik az imaterem. A terem tetőszerkezetét zöldmázas cserepekkel fedett fagerendák tartják.

 

A mozaikokon használt mázak színei: a kék a vizet szimbólizálja, a barna a termőföldet, a zöld az iszlám színe, a fehér pedig a Paradicsomé.

 

A 300 férőhelyes zöld imatermet csak a férfiak használhatják, a nőknek fenntartott imahely az alagsorban kapott helyet.

A nagy hallból jutunk tovább “A gyönyörök kertjébe”, mely a török Izmir kertjének a mása.

 

 

 

 

A kert maga a valóságos földi paradicsom csobogó szökőkútjaival, pompázatos növényeivel, melyek között a lilakác illata bódító! A rendszeresen karbantartott kertben az öt pálmafa az iszlám öt oszlopát, parancsolatát szimbólizálja. Ottjártamkor rajtam kívül csak néhány érdeklődő tartózkodott a kertben, ami Párizsban igazi kiváltságnak számít. Valamelyik lépcsőronon akár órákig nyugalomban csücsülhetünk, elmélkedhetünk és élvezhetjük azt a harmóniát, melyet ez a hely nyújt.  És ha megszomjazunk, irány teázó!

A nagymecset és a kert nyitvatartása: péntek kivételével minden nap 9-12 és 14-18 óráig.
Belépő: 3 €
Cím: 2 bis place du Puits de l’Ermite, 5. kerület, Párizs.
A teázó és az étterem bejárata a 2 bis place du Puits de l’Ermite alatt van. Az előbbiben isteni arab sütiket kóstólhatunk mentateával akár a bejáratnál lévő külső, vagy a belső teraszon. Az étterem híres a finom tagine, couscous ételeiről. A Hammam bejárata innen pár méterre van.
Aki viszont szervezet látogatás keretein belül szeretné megtekinteni a mecsetet és a kertet, az a mecset honlapján tájékozódhat és foglalhat időpontot: La Grande Mosquée  de Paris

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.