A 3. kerület szívében, talán a város egyik legnépszerűbb utcájában, a rue Bretagne közepén, épületek közé ékelve bújik meg Párizs legrégebbi fedett piaca, a Marché des Enfants Rouge. A két bejárattal rendelkező piacot elsőre nehezen vesszük észre, belépve viszont egyből feltűnik, hogy a piac nemcsak egy tipikus bevásárló piaci tér, hanem a zöldséges, a halárus és a hentes bódék mögött igazi kozmopolita, lüktető és életteli “falucska” tárul elénk apró kifőzdékkel, street food standokkal, italozókkal és kávézókkal.

 

Fotó: Paris Now

Fotó: Paris Now

A “falu tere” elnevezést a kerületiek aggatták rá a 17. századból származó piacra. Nem véletlen, hiszen a nagyváros forgataga mellett kellemesen zajos óázis ez, ahol a vásárláson túl ízletes ebédet vagy vacsorát fogyaszthatunk, borozhatunk. Délben a környező irodák vagy a környéken dolgozó munkások töltik meg, este pedig a környék lakói, vagy a sajátos miliője miatt ide zarándokló párizsiak, kis számban túristák. A hangulat barátságos, az eladókkal, kiszolgálókkal, netán az asztaltársunkkal könnyen beszédbe eledegyhetünk, mintha egy kisfalu nyitott életét élnénk. Az itt fogyasztható ételek változatosak, van olasz, libanoni, ázsiai kifőzde, és egy igazi étterem, mely a piac nevét viseli. A piaci funkció előtt, az épület az 1500-as évek közepén árvaházként működött, ahol az árvák piros öltözetet viseltek, a jótékonyság jegyében. A kerület lakói az ő tiszteletükre nevezték el a piacot Marché des Enfants Rouge-ra (“A Piros Gyermekek Piacára”). 1912-ben a város tulajdonába került, majd több évtized után 6 évre bezárták, hogy kisebb felújítást követően 2000-ben, közkívánatra újra megnyíljon a mai formájában.

A  nemzetközi konyha ételeit kínáló étkezdék közül kiemelném a Taeko japán standot és a marokkói kifőzdét. Mindkettő esetében a kínálat íncsiklandozó és igazi kulináris utazás, ráadásul áraik roppant kedvezőek, az adagok bőségesek. Oda ülünk, ahol épp hely van, és a kiválasztott ételt az asztalhoz hozzák. Ha a Marais negyedben, vagy a République tér környékén járunk, kanyarodjunk erre, családi ebédre vagy korai baráti vacsorára egyaránt alkalmas a hely, de ha egyedül vagyunk sem gond, kellemes asztaltársaság bőven akad itt.

 

Fotó: Paris Now

Fotó: Paris Now

 

Fotó: Paris Now

Fotó: Paris Now

Marokkói stand: a különböző húsokkal vagy zöldségekkel és gyümölcsökkel készült tajinet (vagy tagine) 8 -14 euróért kínálják, az édességekek 1 euróért darabját.

 

Fotó: Paris Now

Fotó: Paris Now

Takeo japán stand: a bento, a szardíniás vagy a lazacos egytálételek 12 euróba kerülnek, a miso leves és a desszertek 3,5 euróba.

 

Fotó: Paris Now

Fotó: Paris Now

 

Fotó: Paris Now

Fotó: Paris Now

 

Fotó: Paris Now

Fotó: Paris Now

A piac nyitva tartása: keddtől szombatig 08:00-20:30-ig, vasárnap 8:30-17:00-ig.

Cím: 39, rue de Bretagne, 3. Kerület, Párizs

LE MARCHÉ DES ENFANTS ROUGE

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.