KICSIKNEK ÉS NAGYOKNAK

Párizsban hétvégi gyerekes családi programot szervezni nem egyszerű feladat. Nemcsak azért, mert elképesztő a választék és hirtelen azt se tudjuk, hogy melyik program legyen és az valóban megfelelő-e, hanem azért is, mert többnyire komoly előzetes szervezést igényel az esemény. Az alább felsorolt foglalkozások és programok nívósak, és tény, közöttük is van, amelyhez szükséges időpontfoglalás – de nem hetekkel előtte – és olyan is, ahova rögtönzött ötlettől hajtva is beeshetünk.

Radio France – La Maison de la Radio 

Kulisszatitkok a francia állami rádióadók stúdióiban. Hogyan készül egy interjú, a hírösszefoglaló? Hogyan kell tagoltan felolvasni egy szöveget a mikrofonba? Hogyan szerkesztenek egy műsort és hogyan zajlik egy koncert felvétele? Számtalan tematikus műhelyfoglalkozást szervez zömében szombat délutánra a Maison de la Radio 9 és 15 év közötti gyerekeknek. Ezenfelül családi látogatást is kínálnak, ahol az épület kultikus termeibe, stúdióiba kukkanthatunk be másfél óra erejéig. Javasolt az előzetes időpontfoglalás, amit a rádió honlapján tehetünk meg, vagy az alábbi telefonszámon. Részvéti díj fejenként: 10 euró.

További információk és foglalás:

www.maisondelaradio.fr

Tel.: 01 56 40 15 16

Cím: 116 avenue du président Kennedy, Párizs 16. ker.

 

Le Musée en Herbe

A Les Halles-tól öt perc sétányira, a Rue de Rivoli mellett található múzeum mindig az aktuális kiállításának megfelelő tematika köré szervezi képzőművészeti gyerekműhelyeit már két és fél éves kortól 12 éves korig. Legujabb kiàllitàsuk a “A muvészet és a macska” tematikát járja korbe 30 emblematikus képzomuvészeti alkotàssal és az ismert belga illusztrátor, Geluck macska képregényén és  rajzain keresztul. A gyerekfoglalkozásokat szerdán, a hétvége mindkét napján és az iskolaszünetek egész ideje alatt tartják. Emellett családi, baráti viziteket és különböző felnőtteknek szóló programokat is kínálnak. Családias hangulat, a szülők végig gyerekeikkel élvezhetik a kikapcsolódást, akár együtt is alkothatnak a kicsikkel a kiállítás megtekintését követően. A belépőjegy ára fejenként 9 és 14 euró között van, a foglalkozástól és programoktól függően.

További információk a műhelyfoglalkozásokról és a programokról:

www.museeenherbe.com

Cím: 23, rue de l’Arbre Sec, Párizs 1. ker.

Tel.: 01 40 67 97 66

Nyitvatartás: hétfőtől vasárnapig 10:00 – 19:00, csütörtökön 21:00-ig.

 

Centquatre-Paris 

A Centquatre kulturális és művészeti központ a 19. kerület északi részén kínál a különböző művészeti ágak, színház- és táncelőadások, koncertek mellett ingyenes családi és gyerekprogramokat. Az iskolai szünet alatt előzetes bejelentkezés alapján szintén ingyenes időszaki foglalkozásokat javasolnak 6-12 korú gyerekeknek a fotózás és fotómontázs vagy digitális alkotói szakkörökben. A Maison des Petits műhely kreatív foglalkozásaira kisbaba kortól 5 évesig várják a kicsiket szülői kísérettel. Kiváló szombati családi program a központ, ahol ebédelhetünk, megtekinthetjük az időszaki kiállítást, vagy átnézhetünk a közelben lévő Emmaüs Défi vintage boltba.

www.104.fr

Tel.: 01 53 35 50 00

Cím: 5 rue Curial, Párizs 19. ker.

További információk, bejelentkezés: La Maison des Petits – Tel.: 01 53 35 51 21

Műhelyfoglalkozások, e-mail: lecinq@104.fr;

Tel.: 01 53 35 51 20

 

Musée Gourmand du Chocolat – Choco-Story

Nincs olyan gyerek vagy felnőtt, aki ne szeretné a csokoládét. És talán az a személy is ritka, aki ne olvasztott volna fel gyerekkorában egy tábla csokit a gőzölgő lábas felett anyukájának segítve a vasárnap déli süteményhez. A csokoládémúzeumban azért ennél kreatívabb műhelyfoglalkozásokat javasolnak, mint például egy csokifigura formálása rajz után, vagy hogyan rajzoljuk csokoládéval, esetleg trüffel bonbon készítése pralinéval. A két órás műhelyek nem csak a technikáról szólnak, előtte bemutatják a múzeumot, a csokoládé történetét, majd egy órán át alkothatunk. A gyerekcsoportokat 6 éves kor felett fogadják 15 éves korig, felnőttekkel vegyesen vagy külön-külön, egy csoportba maximum 25 fővel. A foglalkozás ára 27,50 euró fejenként kóstolással és a múzeumi belépővel együtt. Érdemes a honlapon ellenőrizni a műhelyfoglalkozások időpontját.

Időpontot ezen az oldalon lehet foglalni.

Tel.: 01 42 29 68 60

www.museeduchocolat.fr

Cím: 28 bd. Bonne Nouvelle, Párizs 10. ker.

A múzeum nyitva tartása: hétfőtől vasárnapig 10:00 – 18:00-ig

 

 

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.