Az előzetes bejelentésnek megfelelően, április közepén nyílt Párizs első digitális képzőművészeti központja, az Atelier des Lumières, amiról korábban itt írtam. A legelső monumentális, immerzív kiállítás Gustav Klimt és alkotótársai munkásságát mutatja be óriási méretben kivetített képsorokon keresztül 2019. január 6-ig.

Fotó: Paris Now

Fotó: Paris Now

A Klimt és a bécsi művészek című kiállítás, vagyis a 40 perces “videóshow” pillanatok alatt beszippantja a látogatót, és már az első másodpercektől kezdve a műsor végéig egyfajta képzőművészeti időutazásba repít minket. A vetítés alatt, a digitális központnak helyet adó egykori öntöde 1500 négyzetméteres csarnokában szabadon sétálhatunk, miközben Klimt – szó szerint – képeiben, képein lépkedünk. A bécsi szecesszió kiemelkedő alkotójának munkáit, mint a Csók, az Almafa, Az élet fája vagy a Danae  festményei a hangár falán és padlóján 140 darab videóprojektornak köszönhetően hatalmas méretben kivetítve élvezhetjük. Az összesen 3 ezer mozgó kép 6 különböző időszak emblemetikus alkotását ábrázolja úgy, hogy elemeire bonja a művet, a kép szereplőit szinte kiléptetve a háttérből. A lenyűgöző élményt  50 hangfal által az egész teret betöltő Strauss, Chopin és Mahler zenéi fokozzák.

Fotó: Paris Now

A Klimt digitális kiállítás előtt két rövid videó hangolja a műsorra a látogatót: egy kortárs művász videójával, míg a másik a 10 perces Fridensreich Hundertwasser építész és festő műveit bemutató XXL-es képshow.

Fotó: Paris Now

Az Atelier des Lumières jövőbeli programja közé tartozik a nagy alkotók mellett a kortárs művészek digitális munkáinak a megismertetése a nagyközönséggel. Így jövő őszre tervezik a kortárs vizuális, digitális immerzív fesztivált.

Fotó: Paris Now

Előre a jövőbe! Igen, az valószínű, hogy egy újfajta irányzattal állunk szemben, amit személy szerint egyáltalán nem bánok. Különleges élményt ad, hogy egy alkotó munkáinak a megtekintéséhez nem kell sorban állnom, és az alkotások hatalmas méretben kivetítve sokkal nagyobb hatást gyakorolnak a nézőre. Olyanokra is, akik nem igazán látogatják a kiállításokat sokkal élvezetesebb lehet a mű, a gyerekeről nem is beszélve, akik csodálattal nézik végig az előadást!

Klimt és Bécs kiállítás

Cím: Atelier des Lumières, 38, rue Saint-Maur, 11. kerület, Párizs

Nyitvatartás: 2019. január 6-ig minden nap 10-18-ig, pénteken és szombaton 22 óráig.

Az ünnepi időszakban, december 21-től január 6-ig meghosszabbítják a nyitvatartást minden nap 22 óráig!!

Belépő: felnőtt 14, 5€; 25 éves korig 9,5 €; 5 év alatt ingyenes, családi jegy 42€.

 

 

 

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.